Citromos harcsaszeletek medvehagymás kuszkusszal, mentás joghurttal

2015. ápr. 16.

Citromos harcsaszeletek medvehagymás kuszkusszal, mentás joghurttal

Ebben az ételben a friss és üde tavaszi ízvilágot háromféle módon idézzük meg, ebből az összhangból lesz az a csoda, amit nem érdemes kihagyni!

Hozzávalók (4 főre)
– 60-80 dkg afrikai harcsafilé
– 1 db citrom (kezeletlen vagy bio)
– fél bögre kukoricaliszt
– 30-40 g vaj
– étolaj
– 1 bögre (3 dl) kuszkusz
– 100 g feta sajt
– 2-3 közepes paradicsom
– 2 kisebb marék összevágott medvehagyma
– 6-8 aszalt paradicsom, lehetőleg olajban eltett
– 15 db olívabogyó
– olívaolaj vagy az aszalt paradicsom olaja
– őrölt bors
– só
– 2 dl natúr joghurt
– friss menta

Előkészítés
A harcsákat kisebb szeletekre vágjuk, besózzuk, borsozzuk, ráfacsarjuk a citromlevet és pár órára, de akár egész éjszakára a hűtőbe tesszük érlelődni. A kifacsart citromokat tegyük el a hűtőbe, szükségünk lesz a citromhéjra.

Elkészítés
A kuszkuszt egy lábosban vagy fedeles jénaiban másfélszeres mennyiségű vízzel leforrázzuk, sózzuk és lefedjük. Ezzel egyéb teendőnk nincsen, békén hagyjuk és fél óra múlva ízesítjük.
Amíg a kuszkusz „fő”, előkészítjük az ízesítőket. Kibelezzük a paradicsomokat, vagyis a magokat és a leveses részt kikaparjuk a negyedre vágott paradicsomokból, és a paradicsom húsát kb. fél centis kockákra vágjuk. Apróra összevagdaljuk az aszalt paradicsomokat, és felkarikázzuk az olívabogyókat. Ha elkészült a kuszkusz – vagyis az összes vizet felszívta –, akkor meglocsoljuk az aszalt paradicsom olajával vagy sima olívaolajjal. Hozzáadjuk a paradicsomokat, az olívabogyót, a medvehagymát, belemorzsoljuk a feta sajtot és ízesítjük borssal. Ha szükséges sózzuk. Kevés citromlével frissíthetjük az összhatást.
Ezután következhet a harcsa! Egy nagyobb teflonserpenyőbe kevés étolajat öntünk, és előmelegítjük. A harcsaszeleteket meghempergetjük a kukoricalisztben és a forró serpenyőbe rakosgatjuk. 2-3 percig süssük az első oldalát, ezután fordítsuk meg. Ekkor dobjuk mellé több darabban a vajat. Süssük újabb 2-3 percig, hogy szép aranybarna legyen mindkét oldala. Ha bizonytalanok vagyunk mikor készült el, egy vastagabb szeletet vágjunk ketté és ellenőrizzük.
Mentás joghurtot kínálunk hozzá. Ehhez a joghurtba belekeverjük az apróra vágott friss mentát, a reszelt citromhéjat (kb. egy fél citromét) sózzuk, és frissen őrölünk bele borsot.

Tippek és trükkök
– A medvehagymát tetszés szerinti zöldfűszerrel is kiválthatjuk, pl. petrezselyemzölddel vagy snidlinggel.
– Érdemes keresni a piacon vagy nagyobb élelmiszerboltokban a kimért, jellemzően bolgár származású, feta jellegű sajtokat.
– A kuszkuszt hidegen is fogyaszthatjuk. Jót tesz neki, ha összeérnek az ízek.
– Érdemes inkább nagyobb mennyiségű halat venni, ha szép szeleteket szeretnénk, ekkor a vékonyabb részeket levágjuk és egy paprikáshoz mélyhűtőben tároljuk.

Címkék: citrom | harcsa | kuszkusz | menta

Tetszett a recept? Elkészítetted?

Ha elkészítetted a receptünk, írd meg / küldj fényképet, mutasd meg, hogy sikerült és milyen sikert arattál vele, kíváncsiak vagyunk ám!

Ne maradj le egy új receptről sem!

Nem mindent töltünk fel a blogra, ha még nem teszed, kövess minket Instagram és Facebook oldalunkon is!

További receptek

Duplahagymás sütőtökös lepény

Duplahagymás sütőtökös lepény

Nem tudunk leállni a sült sütőtökkel ezen a télen, ma leveles tésztás lepényre került feltétnek. Télen túl sok variáció nincsen sajnos, ez a lepény is teljesen spontán lett duplán hagymás, bár ha a...

Sajtos keksz

Sajtos keksz

Az utóbbi években mindig készül nálunk ez a sajtos keksz az ünnepi időszakra, optimális esetben kitart karácsonytól szilveszterig. A recept egy régi "nyugat-német" Burdából származik, amikből anno...