Főétel

Duplahagymás sütőtökös lepény

Duplahagymás sütőtökös lepény

Nem tudunk leállni a sült sütőtökkel ezen a télen, ma leveles tésztás lepényre került feltétnek. Télen túl sok variáció nincsen sajnos, ez a lepény is teljesen spontán lett duplán hagymás, bár ha a fokhagymát is számoljuk akkor igazából triplán. 😉
Ez a véletlen mindenesetre felettébb szerencsés volt, mert egy nagyon jól sikerült lepény lett a végeredmény. 🙂

bővebben
Mángoldos szélesmetélt pirított dióval

Mángoldos szélesmetélt pirított dióval

Évek óta nagy sláger a falusi vendégasztal szolgáltatásunk keretében a mángoldos házi szélesmetélt.
Annak ellenére, hogy nem indult jól a kapcsolatom a mángolddal, minimum egy évig csak néztük a kertben és végül a tyúkok ették meg. Aztán végre lett időm kipróbálni a konyhába és az egyik első kísérlet volt a mángoldos tészta. Ez finomodott az évek során valamennyit, bár az alapjai kezdetek óta megvannak.
Próbáljátok ki a mángold egy szuper zöldség, ráadásul egész télen lehet szedni a tavaszi felmagzásig.

bővebben
Sült cékla joghurttal és feta sajttal

Sült cékla joghurttal és feta sajttal

Az egészben sült cékla régóta foglalkoztatja a fantáziámat, most 2 kicsit fonnyadt cékla jókor volt jó helyen és a sült krumplival együtt a sütőbe került. Igazából bőven felülmúlta a várakozásaimat, nagyon jó kombináció a natúr joghurttal, fetával és citromhéjjal. A napraforgómag plusz ropógósságot ad neki, nem érdemes kihagyni. Lehet belőle előétel / vendégváró falat vagy egy könnyed vacsora is, egy szelet kovászos kenyér vagy bagett kell csak hozzá.

bővebben
Sütőtökös rizottó chilis-sajtos tökmaggal

Sütőtökös rizottó chilis-sajtos tökmaggal

Beköszöntött a sütőtök szezon, mostantól február végéig ez az egyik olyan szezonális zöldség, amiből kis túlzással végtelen féle ételt főzhetünk. Ezt a rizottót ne hagyjátok ki, míg tart a szezon!

bővebben
Sült spárga fetával, dióval és zöldfűszeres mártással

Sült spárga fetával, dióval és zöldfűszeres mártással

Az idei évben annyi spárgát ettem, mint eddig életemben összesen. Többször adtam már esélyt neki, de csak most sikerült ráharapnom az ízére. Ezúttal sem terveztem spárgát főzni, de váratlanul kaptam egy csomaggal a kedves svájci falubelinktől, aki hazautazás előtt már nem tudta megfőzni. Gondoltam kipróbálom, hogy működik vacsorára. Miután utánaolvastam, hogy milyen ízek illenek hozzá azokon kívül, amit eddig is tudtam, összedobtam ezt a gyors, de igazán ízletes verziót. Lehet belőle előétel / vendégváró falat vagy egy könnyed vacsora is, egy szelet pirított kovászos kenyér vagy bagett és egy pohár bor jár mellé.

bővebben
Lazacos, spenótos tészta kis csavarral

Lazacos, spenótos tészta kis csavarral

A tavaszi szezon megnyitása mindig nagy ünnep számunkra az orfűi nyaralónál. Rendszerint valamilyen gourmet fogással készülök ezekre az alkalmakra, idén a lazacos tésztára esett a választásom, mely a spenót miatt abszolút szezonális és nagyon gyorsan elkészül, gyakorlatilag annyi idő alatt amíg megfő a tészta.

bővebben
Édesburgonyás csicseriborsós ragu indiai fűszerekkel

Édesburgonyás csicseriborsós ragu indiai fűszerekkel

Lassan kitavaszodik, de az igazi, vitaminnal teli tavaszi zöldségekre még várnunk kell pár hetet. Az időjárás is folyton bolondozik még, így a hűvösebb napokon különösen jól esik ez a fűszeres – csípős ragu csicseriborsóval és édesburgonyával. Egész évben nagy kedvencünk ez az étel, és egyben ez az egyik tuti tippem is egy gyors ebédre vagy vacsorára. Többnyire hús nélkül készítem, de egy kevés csirkemellel kiegészítve is remek.

bővebben
Medvehagymás metélt tejszínes kucsmagomba raguval

Medvehagymás metélt tejszínes kucsmagomba raguval

Az induló tavasz két legnagyobb sztárja a konyhában a medvehagyma és a kucsmagomba, érdemes őket együtt elkészíteni! Két éve készülök erre a receptre, de tavaly sajnos nem volt kucsmagomba így csak vágyakozhattunk. Idén viszont Tibi barátunk rengeteg cseh kucsmagombát tudott gyűjteni, gyorsan le is csaptunk egy adagra, nem bántuk meg.

bővebben
Sós túrógombóc paradicsomszósszal

Sós túrógombóc paradicsomszósszal

Az új év új kihívásokat hozott a konyhában, egészségügyi okokból a jövőben jobban kell figyelnünk az ételek szénhidrát tartalmára és a szénhidrátok felszívódására. Így nagy barátunk lett például a zab, amit eddig is szerettem, de most újabb receptekben próbálok ki. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden héten veszünk 5 liter friss tejet a faluból, és ebből készül kb. 60 dkg túró. A házi túró össze sem hasonlítható a bolti társaival, de sokszor kifogyunk a kreativitásból a felhasználását illetően. Régóta motoszkált a fejemben egy sós túrógombóc, az új helyzet adta hozzá a zabpelyhet, ami egy lassú felszívódású szénhidrát forrás, ebből pedig egy nagyon finom és ráadásul egészséges recept született.

bővebben
Marinált paprika pesztós tészta

Marinált paprika pesztós tészta

Az ünnepek után nálunk január a kamra takarítás hónapja. Így kerültek a kezembe régebb óta feledésbe merült alapanyagok, például a nagynéném isteni marinált paprikája még 2014-ből és a nászúton vásárolt olasz orecchiette (fülecske) tészta. Időközben megtanultam magam is orecchiette tésztát készíteni (erről itt számoltam be), így szinte feledésbe merült ez a csomag. Ezekhez a kincsekhez még némi aszalt paradicsomot és mélyhűtött bazsalikomot hozzáadva gyorsan nyári ízeket sikerült varázsolni az asztalra.

bővebben
Rukkola pesztós házi orecchiette tészta

Rukkola pesztós házi orecchiette tészta

A hétvégén tésztakészítő tanfolyamon jártam, pontosabban egyik kedvenc gasztroblogerem, Petike Petra a Tisztatészta blog szerzője és a Csipet kiadó által szervezett „Bevezetés a tésztaformák változatos világába” című gasztronómiai programon.

bővebben
Sült céklás tészta camembert-rel és pirított dióval

Sült céklás tészta camembert-rel és pirított dióval

Így tél végén, a közelgő tavasszal egyre jobban ki vagyunk éhezve a friss ízekre, de még nehéz megfelelő minőségű friss hozzávalókhoz jutni. Jobban járunk tehát ha még a megbízható téli zöldségeinkhez nyúlunk, például a céklához, mely valódi ásványi anyag és vitaminbomba. Ezt a tészta ételt pedig az is szeretni fogja, aki eddig messziről kerülte ezt a szuper színes zöldséget.

bővebben
Superbowl menü: Ropogós csirkecsíkok háromféle mártogatóval és coleslaw-val

Superbowl menü: Ropogós csirkecsíkok háromféle mártogatóval és coleslaw-val

Sose volt az a nagy Amerika mániám, de mindig érdekelt, hogy mit rohangásznak ezzel a tojás alakú labdával „páncélban” az amerikai filmekben foci címszó alatt és miért őrül meg ezért mindenki? Pár éve aztán elém sodorta az élet és egész jó móka néha NFL meccset nézni, a Superbowl pedig szerintem kimondottan poén, fent maradni reggelig és közben sokat bűnözni, enni – inni jókat, közben beszélgetni, szurkolni. Ezért utána néztem és egészen sok szimpatikus amerikai ételt találtam, ezekből válogattam össze egy saját ízléshez igazított változatot. Ha valaki nem szereti a sportot, még kevésbé az amerikai focit akkor készítse el egy baráti beszélgetéshez, társasozáshoz, vagy házi mozizáshoz, hiszen tökéletes nassolni való! 🙂

bővebben
Lassan sült pulykatekercs téli árparizottóval

Lassan sült pulykatekercs téli árparizottóval

Ha karácsony, akkor pulyka! Persze nem minden családban van így, de már sokak ünnepi asztalára kerül ebből az Amerikából származó szárnyasból, mely hazánkba török közvetítéssel került a XVI. században. Az angolszász egyben sütött és töltött variációnak sokakkal együtt én sem mernék nekiállni, de azért még bőven vannak lehetőségeink ezzel a madárral. Sokan a mellét töltik, melyet azonban könnyű kiszárítani, így én most a felső combját ajánlom lassan sütve, ami egy csodásan omlós sültet eredményez.
A köretként kínált árparizottó egyszerűen elkészíthető, és egészen új dimenzióba emeli téli zöldségeinket. Érdemes elkészíteni, ha unjuk a rizst és valami igazán különleges, színes, szezonális köretet kínálnánk az ünnepi asztalon.

bővebben
Sütőtöktócsni párolt lila káposztával

Sütőtöktócsni párolt lila káposztával

A tavasz már az ajtóban áll és kopogtat. Vegyünk méltó búcsút kedves téli barátainktól ezzel a színes recepttel, és engedjük be a tavaszt. Kösz mindent téli zöldségek, jó volt veletek! Találkozunk október tájékán!

bővebben
Vörösbabbal töltött krumplicsónak

Vörösbabbal töltött krumplicsónak

A tökéletes böjti kaja, amit sokkal egyszerűbb elkészíteni, mint első pillantásra gondolnánk, a bab és a füstölt sajt párosa pedig remekül helyettesíti a húst!

bővebben
Mentás-cukkinis-citromos krumplinudli

Mentás-cukkinis-citromos krumplinudli

Úgy alakult, hogy kímélő, de azért finom ételt kellett kreálnom, mivel nem csak az influenza, hanem a gyomorbajokat okozó vírusok is támadnak.Volt egy csomó maradék krumplim, amit már csak héjában lehetett megfőzni és így adta magát a nudli. Na de mit tegyek rá? A...

bővebben
Mézes csirke csicseriborsóval, almás gyömbéres mártásban

Mézes csirke csicseriborsóval, almás gyömbéres mártásban

Sokáig csak távolról szemléltem az indiai konyhát, a sok izgalmas fűszerrel, furcsa nevű ételeivel. Komolyabban csak Csaba unszolására kezdtem utána nézni, hogyan is működik, annyit emlegette a „Tikka massala csirkét”. Kinyomoztam milyen fűszerek kellenek hozzá, mik a titkai, nem volt egyszerű (a kész alapszószokat például helyből kizártam), de szeretem ezeket a kihívásokat. 🙂 Majd a blogra is felkerül egyszer az általam kikísérletezett verzió, de most egy másik indiai beütésű saját receptet hoztam az útközben felcsipegetett tudásból összerakva.
Mivel a hús mennyiségét mindig próbálom minimalizálni a lehetőségekhez mérten, ezért került csicseriborsó a receptbe, amit szerencsére mindegyikünk szeret, egészséges is és a konzerv verziója áldás a gyors főzésnél.
A köret természetesen lehet sima rizs is, de egyszer olvastam, hogy az indiaiak gyakran tesznek magokat, mint pl. kesudiót, és különféle aszalt gyümölcsöket a rizsbe és ez megtetszett, sokkal érdekesebbé tehetjük az amúgy kicsit snassz köretet.
A sok fűszer, főleg a gyömbér miatt ez az étel felmelegíti testünket és lelkünket a ködös, szürke őszi időben. Próbáljátok ki, megéri!

bővebben
Sütőtökös fetás tészta

Sütőtökös fetás tészta

Imádok tésztát főzni, ennél jobban csak tésztát enni szeretek, ha rajtam múlna, mást nem is ennék soha. Így egy tésztás bejegyzéssel indítom útjára a blogomat, amit ősz lévén sütőtökkel turbózok fel.
Őszintén szólva, nem vagyok nagy rajongója az ősznek, eső és köd, ebből következően kevesebbet süt a nap. De amikor süt, gyönyörűek a fények, amihez a kanadai sütőtökök ruhája is igazodik, zöldből narancssárgává, és ezzel együtt fogyaszthatóvá is válik. A sütőtök ezerféleképpen felhasználható, a nevéből eredő klasszikus sütésen kívül is, nagyon egészséges, és gyakorlatilag az egész telet ki lehet vele bekkelni. Ráadásul, ha nem terem meg a kertünkben, vagy nincs is kertünk, akkor sem kell kétségbe esnünk, olcsón, jó minőségű példányokat lehet beszerezni szinte bárhol.

bővebben