Az utóbbi években mindig készül nálunk ez a sajtos keksz az ünnepi időszakra, optimális esetben kitart karácsonytól szilveszterig. A recept egy régi „nyugat-német” Burdából származik, amikből anno anyukám csoda dolgokat kötött. Akkor kezdtük sütni, mikor apukám hozott az NSZK-ból szezámmagos mákos halacskákat, az első farkastól, aki sütni tudott. Azt a kekszet akarták szüleim házilag előállítani, de szerintem sokkal jobb lett annál a végeredmény. A kicsi keksz formákat is akkor vettük, azóta jött még hozzá pár kisebb forma, de igazából nyugodtan fel is lehet csíkozni.
A jelenlegi sajtárak mellett is jobb minőségű, karakteres ízű sajtot javaslok hozzá és vajat, kiszámoltam így is kb. ugyanannyiba fog kerülni, mint egy bolti sajtos kréker, de a boltival szemben ebben van sajt és nincs semmi mű cucc és semmi pálmazsír.
Hozzávalók
– 250 g liszt
– 150 g vaj
– 125 g karakteresebb ízű sajt (lsd. tippek és trükkök)
– 1 tojás és 1 tojásfehérje
– 1/2 teáskanál sütőpor
– só
– frissen őrölt bors
– szerecsendióKenéshez és díszítéshez
– 1 tojássárgája
– 1 ek. tejszín
– magok: durvára darált mandula vagy mogyoró, szezámmag, mák, lenmag, feketehagymamag, apróra vágott/darált tökmag stb.
Elkészítés
A lisztet elmorzsoljuk a vajjal. Nekem a kedvenc trükköm, hogy késes aprítóval csinálom hideg vajjal, az eszköz méretétől függően lehet, hogy több részletben. Nagy előnye, hogy gyors és nem baj, ha elfelejtettük kivenni a hűtőből a vajat.
A vajas lisztet, sózzuk és fűszerezzük, a reszelt sajttal kézzel kicsit összekeverjük, majd a tojással összegyúrjuk.
Hűtőben legalább egy órát pihentetjük.
Lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra nyújtjuk és tetszőleges formákra szaggatjuk, vagy derelyevágóval felcsíkozzuk. Lekenjük a tejszínes tojással és magokkal díszítjük. (Ha csak csíkozzuk előbb kenjük és díszítjük, utána vágjuk fel.)
200 fokon kb. 12-15 perc alatt megsütjük.
Rácson kihűtjük, majd jól záródó dobozba tesszük, 3-4 hétig is eláll, persze ha megmarad addig. 😉
Tippek és trükkök:
– Az őrölt szerecsendió tökéletesen megfelelő ehhez a recepthez, kb ez az egyetlen dolog, amibe nem frissen reszelem.
– Sajt lehet: cheddar, emmentáli, érlelt gouda, grana padano. Vagy mindezek vegyesen.
– A só szükségletet a sajt is meghatározza kóstoljunk.
– Igazán karácsonyi verzió, ha háromszög/fenyőfa alakúra vágjuk és tökmag darálékkal díszítjük.
– Ha dupla adagot készítünk, amit javaslok, érdemes úgy spórolni a tojással, hogy a tésztába 3 egész tojást veszünk, a kenéshez vehetünk 1 nagyobb tojássárgáját tejszínnel, de egy egész tojással is tökéletes.