Mángoldos szélesmetélt pirított dióval

2022. nov. 26.

Mángoldos széletesmetélt pirított dióval

Évek óta nagy sláger a falusi vendégasztal szolgáltatásunk keretében a mángoldos házi szélesmetélt.
Annak ellenére, hogy nem indult jól a kapcsolatom a mángolddal, minimum egy évig csak néztük a kertben és végül a tyúkok ették meg. Aztán végre lett időm kipróbálni a konyhába és az egyik első kísérlet volt a mángoldos tészta. Ez finomodott az évek során valamennyit, bár az alapjai kezdetek óta megvannak.
Próbáljátok ki a mángold egy szuper zöldség, ráadásul egész télen lehet szedni a tavaszi felmagzásig.

Hozzávalók (4 főre)
– 500 g friss szélesmetélt vagy ugyanennyi tetszés szerinti száraz tészta
– 1 nagy csokor mángold (kb. 15 nagyobb levél, lehetőleg színes)
– 1 ek. extra szűz olívaolaj
– 1 közepes fej hagyma
– 3 gerezd fokhagyma
– 300 ml habtejszín
– 0,5 dl fehérbor (száraz természetesen)
– kakukkfű (ha van citromos is)
– frissen őrölt bors
– só

Előkészítés

A megmosott mángoldot két részre „szedjük”, a szárakat levágjuk a levelekről, külön-külön kerülnek az ételbe. A szárat felcsíkozzuk kb. 3 mm vastagra, míg a leveleket hosszábban félbevágjuk, egymásra tesszük, majd keresztben 1 cm széles csíkokat vágunk belőle. A hagymát, fokhagymát megpucoljuk, a hagymát fél vagy negyed karikákra szeleteljük (kockára vágni is lehet).
Felteszünk főni egy nagy fazék vizet.

Elkészítés

Az olívaolajon megpároljuk a hagymát és a mángoldszárat, sózzuk, fűszerezzük borssal és kakukkfűvel. Mikor már elkezd puhulni hozzáadjuk a fokhagymát (lehet szeletelni, vagy fokhagymanyomón átnyomni) és a mángold leveleket, felöntjük a borral és fedő alatt kb. 8 perc alatt megpároljuk, közben párszor megkeverjük. A párolási idő függ attól, hogy mennyire zsengék a levelek. (Nem szabad túl sokáig párolni, két okból sem: elveszti a színét, valamint a tejszínnel is fő majd.)
Ha túl sok a folyadék hamarabb vegyük le a fedőt és nagyjából teljesen pároljuk el mielőtt hozzáöntjük a tejszínt. Forraljuk fel a tejszínnel a szószt.
A tészta optimális esetben pont eddigre fő meg, (ha nem, tegyük félre a szószt, ne forraljuk túl!), a tésztát leszűrjük, semmiképpen sem öblítjük le (!), és a szószba öntjük. Gyors mozdulatokkal összekeverjük / összeforraljuk, ha szükséges adunk hozzá a tészta főzőlevéből is, hogy jó krémes legyen.
Tálaláskor pirított dióval megszórjuk.

Tippek és trükkök
– Pirított szalonna csíkokat is tehetünk a szószba, nem fogja elrontani. 😉

Tetszett a recept? Elkészítetted?

Ha elkészítetted a receptünk, írd be egy kommentbe / küldj fényképet, hogy hogy sikerült és milyen sikert arattál vele, kíváncsiak vagyunk ám 🙂

Ajánljuk figyelmedbe facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/lillalullakonyhaja/

Tetszett a recept? Elkészítetted?

Ha elkészítetted a receptünk, írd meg / küldj fényképet, mutasd meg, hogy sikerült és milyen sikert arattál vele, kíváncsiak vagyunk ám!

Ne maradj le egy új receptről sem!

Nem mindent töltünk fel a blogra, ha még nem teszed, kövess minket Instagram és Facebook oldalunkon is!

További receptek

Duplahagymás sütőtökös lepény

Duplahagymás sütőtökös lepény

Nem tudunk leállni a sült sütőtökkel ezen a télen, ma leveles tésztás lepényre került feltétnek. Télen túl sok variáció nincsen sajnos, ez a lepény is teljesen spontán lett duplán hagymás, bár ha a...

Sajtos keksz

Sajtos keksz

Az utóbbi években mindig készül nálunk ez a sajtos keksz az ünnepi időszakra, optimális esetben kitart karácsonytól szilveszterig. A recept egy régi "nyugat-német" Burdából származik, amikből anno...