Fetás-rukkolás háromszög

2015. szept. 17.

Fetás-rukkolás háromszög

Nagyszerű kiegészítő krémlevesekhez, de magában is fogyasztható egy kellemes nyári / kora őszi borozós estén!

Hozzávalók (12 darabhoz)
– 1 csomag réteslap (8 lap)
– 200 g feta sajt
– 200 g túró
– 2-3 evőkanál tejföl (20%-os)
– 2 paradicsom
– 4 marék rukkola (kb. fél zacskó)
– 1 tojás
– étolaj
– bors

Elkészítés
A fetasajtot és túrót összetörjük villával, majd hozzáadunk 2-3 evőkanál tejfölt attól függően, hogy mennyire száraz a túró és a fetasajt. A paradicsomokat kimagozzuk és a húsukat apró kockákra vágjuk. A rukkolát felaprítjuk, majd belekeverjük a fetás masszába, frissen őrölt borssal fűszerezzük. Megkóstoljuk, hogy kell-e sózni, valószínűleg a fetasajttól elég sós lesz a massza.

A réteslapokat kettesével használjuk fel. Benedvesített tiszta konyharuhára terítjük az első réteslapot, vékonyan megkenjük olajjal, majd rátesszük a második lapot. Hosszában 3 csíkra vágjuk, vékonyan megkenjük olajjal. Az így kapott csík felső sarkába helyezzük a tölteléket háromszög alakban, majd áthajtjuk a kapott derékszögű háromszög átfogója mentén, végighajtogatjuk ily módon az egész csíkon. Az így kapott háromszögeket kiolajozott, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük.

paradicsom_fazis.jpg

Mielőtt az előmelegített 180 fokos sütőbe helyeznénk őket,  a háromszögek tetejét lekenjük felvert, sós tojással (figyeljünk, hogy csak közvetlenül a sütőbe helyezés előtt kenjük be, különben eláztatja a réteslapot), 30-35 percig sütjük.

Tippek és trükkök
– Ahogy korábbi receptemben is említettem, érdemes a kimért jó minőségű feta ill. feta jellegű sajtokat keresni a boltokban, piacokon.
– A tölteléket gazdagíthatjuk még apróra vágott fekete olajbogyóval is.
– Vigyázzunk, hogy a töltelék ne legyen túl nedves, mert szétrepednek a rétesháromszögek! Ha mégis bekövetkezne, szerencsére ez csak az esztétikán ront, az ízeken nem 🙂
– A háromszögek tetejét megszórhatjuk bármilyen színű szezámmaggal, vagy fekete hagymamaggal is.
– Különösen ajánljuk kiegészítőnek a mediterrán sültparadicsom-krémlevesünkhöz

Címkék: feta | paradicsom | rétes | rukkola

Tetszett a recept? Elkészítetted?

Ha elkészítetted a receptünk, írd meg / küldj fényképet, mutasd meg, hogy sikerült és milyen sikert arattál vele, kíváncsiak vagyunk ám!

Ne maradj le egy új receptről sem!

Nem mindent töltünk fel a blogra, ha még nem teszed, kövess minket Instagram és Facebook oldalunkon is!

További receptek

Duplahagymás sütőtökös lepény

Duplahagymás sütőtökös lepény

Nem tudunk leállni a sült sütőtökkel ezen a télen, ma leveles tésztás lepényre került feltétnek. Télen túl sok variáció nincsen sajnos, ez a lepény is teljesen spontán lett duplán hagymás, bár ha a...

Sajtos keksz

Sajtos keksz

Az utóbbi években mindig készül nálunk ez a sajtos keksz az ünnepi időszakra, optimális esetben kitart karácsonytól szilveszterig. A recept egy régi "nyugat-német" Burdából származik, amikből anno...